Bokrok és cserjék – nevelésük és gondozásuk

A bokrok és cserjék a kert legváltozatosabb dísznövények közé tartoznak. Az örökzöldek egész évben élénkítik a kertet; az ablak közelében elültetett illatos cserjék, mint a le­vendula vagy a lőne az egész lakás levegőjét megédesítik, míg a sűrű lombú fajok kiválóan alkalmasak a csúf sarkok eltakarására.

 

A legismertebb bokrok és cserjék többsé­ge könnyen beszerezhető a faiskolákból és kertészetekből, ki év bármely szakában elül­tethetek, de nyári ültetés esetén a környező talajt egészen őszig állandóan nedvesen kell tartani, k nem földlabdával vásárolt örökzöld cserjéket októberben vagy áprilisban célsze­rű elültetni.

 

Ültetés

  • Először gyomlálja ki a leendő bokor helyét, majd ássa fel a földet egy ásónyom mélységig. Ha azonnal el akarja ültetni a nö­vényeket, tapossa le egy kicsit a talajt, egyéb­ként pedig hagyja két hétig magától ülepedni.

 

  • A növények között legalább a teljes széles­ségük felének megfelelő távolságot hagyjon. Egy 2 m és egy 1 m szélességű cserjét pél­dául egymástól legalább 1,5 m távolságra kell ültetni, k megfelelő helyeket célszerű pálcák­kal megjelölni.

 

  • Ásson a földbe gödröt, amelynek mélysé­ge megegyezik a növény cserepének/föld­labdájának magasságával, és valamivel szé­lesebb annál, k kiásott földhöz keverjen fele mennyiségű tőzeges talajt vagy komposztot és csontlisztet. Ha szerves trágyát akar használni, az legyen egy évnél idősebb, máskülönben megégetheti a gyökereket, ami visszavetheti a növény fejlődését.

 

  • Fogja meg a növényt a tövénél és szedje ki a cserépből, vagy távolítsa el róla a mű­anyag fóliát, k földlabdás gyökeret állítsa be­le a gödörbe, majd töltse fel körülötte a göd­röt az előkészített talajkeverékkel. Tapossa le erősen a talajt, töltsön rá még a keverékből és tapossa meg újra. Öntözze meg a növényt úgy, hogy a töve körül a talaj alaposan átned­vesedjen.

 

 

Öntözés és trágyázás

  • ki ültetés után nem sokkal és azt követően minden tavasszal te­rítsen kb. 5 cm vastag avart, kerti komposztot vagy trágyát a talajra. Öntözésre eleinte nincs szükség, ha ősszel, télen vagy tavasz elején történt az ültetés, de tartósan száraz idősza­kokban bőségesen locsolja, k gyenge minő­ségű talajokat célszerű minden februárban ál­talános kombinált műtrágyával beszórni.

 

  • Ha rovarkártevők jelennek meg vagy be­tegség jelei mutatkoznak, lehetőleg hala­déktalanul lépjen fel ellenük, k permetezést száraz, de nem napsütéses időben végezze. k permetlének a levelek színét és fonákját feltétlenül érnie kell.

 




Tags :

About the Author

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.