Hagymahajtatás – A szoba téli felvidítása virágokkal
A tél közepén is tavaszi színfoltot varázsolhat a lakásába, ha nárcisz-, jácint- és tulipánhagymákat, illetve kókusz-hagymagumókat hajtat. Már akár karácsonykor is virágba borulhatnak ezek a növények, jóval azelőtt, hogy a kertben virágoznának.
A piaci palánta-, illetve virágárusok és a kertészetek kifejezetten hajtatásra előkészített hagymákat árusítanak. A palántákból és a hagymagumókból is a legnagyobbakat vásárolja, ügyelve rá, hogy a hagymák kemények, tiszták és foltmentesek legyenek, a tulipánhagymákon lévő barna burok pedig ép. A kezeletlen hagymák is hajtathatók, de ezek csak hetekkel a kezeltek után virágzanak.
A két fajta keveréke színpompássá varázsolja otthonát mindaddig, amíg a kert ébredezni nem kezd.
A hajtatni kívánt hagymákat szeptember-októberben speciális dísztartókba vagy hagyományos virágcserepekbe ültesse el, a cserepeket azonban állítsa tálkába, hogy a vízelvezető nyílásokon átszivárgó víz ne tegye tönkre a bútorokat.
Ha virágcserepet használ, a kifolyónyílásokat összetört cserépdarabokkal fedje le, és arra tegyen egy réteg durva tőzeget, mohát és kerti földdel elkevert komposztot.
- A kis hagymákat, például a krókuszét úgy kell elültetni, hogy a csúcsuk a cserép vagy tál pereme alatt kb. 2,5-3 cm-rel legyen. A hagymák csúcsát teljesen fedje be hagymarosttal vagy földkeverékkel, de a föld felszíne és a tartó pereme között hagyjon egy 1,5 cm-es szabad részt.
- A nagy hagymákat, például a jácintét úgy ültesse el, hogy a csúcsuk kissé a tartó vagy cserép pereme fölé nyúljon. A földkeveréknek itt is kb. 1,5 cm-rel a perem alatt kell lennie. Mély tartót válasszon, hogy a gyökérnek legyen helye a növekedésre.
- A tulipán- és nárciszhagymákat egymáshoz közel helyezze el, és csak kevés földkeverékkel fedje őket. A kisebb hagymákat és hagymagumókat egymástól kb. 2,5 cm távolságra ültesse, 1,5-2 cm mélyen.
A cserepeket a peremükig töltse meg vízzel: ez elegendő ahhoz, hogy a hagymarost vagy a földkeverék teljesen átnedvesedjen. A tartókat csomagolja egy-két réteg újságpapírba úgy, hogy a tetejüket is fedje a papír.
- Ezután tegye őket sötét és hideg – 4-7 °C-os -, de fagymentes helyre. A kamra, pince vagy a garázs általában ideális erre a célra. Ha más lehetősége nincs, ássa el őket a kertben mintegy 15 cm mélyre, a visszalapátolt földet pedig takarja le szalmával vagy fű-nyesedékkel.
- Ezzel az eljárással mesterséges telet teremt a növények számára. A kezeletlen jácintok, krókuszok, sárga nárciszok és más nárciszfajták esetében a hajtatás 8-12 hétig, a tulipánoknál 16 hétig tart, míg a kezelt hagymák esetében ez az idő két-három héttel rövidebb. Ha lehet, időnként nézzen rá a növényekre, ügyelve arra, hogy a hagymarost vagy a földkeverék nedves legyen, de ne öntözze túl őket.
Ki a fényre
- Amikor a hajtások már kb. 2,5-5 cm-esek, vagy a szabadban elásott növények esetében eltelt a kellő idő, vigye a cserepeket vagy tartókat hűvös – kb. 10 °C-os – helyiségbe, tegye őket közvetlen napsütéstől védett helyre, és vegye le róluk az újságpapírt.
- Hagyja őket ott, amíg a hajtások 10-15 cm-esre nőnek: ez általában két hét. Ezután tegye őket melegebb, napfényesebb helyre, amíg meg nem jelennek a színes virágbimbók. A hagymarostot vagy földkeveréket tartsa mindig kissé nedvesen. A növények virágzását meghosszabbíthatja, ha közvetlen napsütéstől védett helyre állítja, éjszakára pedig hűvös szobába teszi őket.